Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Antal Sándor

LEVÉL Babits Mihálynak Mihálykapuuccán, holdas éccakában ahogy magam járok, hatszáztíz esztendős Veres Rák patika előtt hogy megállok, eszembe jut az, ki Dancka városában egyedül kesergett, az, ki Rodostóbul, öreg árvaságbul, Zágon felé nézett. Rontás űl mirajtunk, örökös nagy kórság, fakul piros orcánk, elapad ágyékunk, se gyerek, se asszony nem mosolyog miránk Beszédünk elszáradt kórónak beszéde, szélben megzörgés e hideg föld az ágyunk, jaj szavunk kiséri latrok nevetése. Halovány holdfénynél kelmedre gondolok, kend házatájára, ispotályos kézzel álomkövet dobok a kend ablakára. Bémenni nem menek, ne is invitáljon; borából ha akar, ablakon keresztül adhat egy pohárral. — U j beszéd, hangzavar, értelmetlen flóta kábítja fejemet hosszú üdő óta. Szavak helyett számok, vonalak, nagy pontok: ilyen az u j nóta. Szóljon hozzá kelmed, én vagyok mán öreg, vagy ők a bolondok? Mit mondanak erre a kelmed fejében a nagy tudományok? Nem tagadom, igaz: gyerek j ány begyinek ágaskodásábul, eperfa törzsinek vastagodásábul, éveknek számábul gondolom, öregszem; harcos nagy üdőmet tán elfelejtettem, 24