Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Mécs László

— nekünk anyánk van, aprós gyermekünk, csalunk, lopunk és gyilkolunk, ha a családnak nincsen kenyere. Könyörögjetek érettünk! Jézus, örök Magvető, kérünk téged, hallgass meg minket! Búzából, babból, borsóból lesz a testünk, testünkből kikandikál a lelkünk, mint a fából a virág s a lelkünkből illatozva illan feléd az imádság és a szeretet. Kenyérből épül a te földi tested: az Ember! Hogy a földnek bő gyümölcsét adjad és megtartsad, kérünk téged, hallgass meg minket! Jézus, örök Magvető, te tudod a konkolyhintés fájdalmát. Hegyek rejtelmeiből, fellegekből, nyerítő kacagással nyargal az Árvíz, s lábanyomában elrothadnak a vetések; a Napból ránk lehel a Szárazság pokoli lehelete s elhervadnak a vetések s a mezők liliomai; a határokon átgázol százezerkezű óriásként a Jégeső s leparittyázza a mák- és búzafejeket. Hogy a földnek bő gyümölcsét adjad és megtartsad, kérünk téged, hallgass meg minket! A dombokon már zöldülnek a szőllők s bogyókba gyűjtik a napfényt, tavaszt és örömet. Sok a bajunk és gonoszokká válunk, míg százezer gyökérben fáj az életünk. A vidám ember jó ember, de legjobb ember a vidám szenvedő. A borban vidámság vagyon és lakodalmak íze. A bor véreddé válik ereinkben s véredben van a vígaszunk, jövőnk. 210