Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Győry Dezső

Sosem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szívünk s agyunk, Gyűlölségre nevelt a sorsunk, mi szeretetre önmagunk. 0, nemzetem, mikor jössz már rá, mit s mért akartunk s akarunk? Űj összhangot s új igaztétet, de nem múló-sehonnait, (álmunkban istenjobbnak látszott) egy valónál valóbb világot, s kristály szép tartósságait. Egyszer tetemre hívunk minden egysors-népet: Hiábatájt mért hirdettük magyarként sorsunk értelmének a Duna-tájt? S Európa, önző, vénlő céda, míg balga homlokod a főd porába vered bűnbánónak: későn vallod álmunk valónak, s hogy: ez az álom volt — jövőd. 14 Most midőn idők teljesednek, s nagyok vacognak, mint a nyúl, s Vereckénél vörösen pirkad, s a Lajtán barnán alkonyul, s komoly próféciák betöltén romba dől álság s babona; s egy nép sorsdöntő lázig ér el, s látnoka mindegy-mindenével riasztja a história; 176