Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Földes Sándor

ÉHSÉGSZTRÁJK Már nem mozdulnak, már szárnyaik nőnek csupasz földön feküsznek mozdulatlanul ha felemelnék, szétporladna testük már nőnek szárnyaik — szivük elállítják hogy új motornak adja át helyét mi milliók jobb öntudatát hajtja s a szederjes lárva arcukon csak csel csak tévesztés: őrszemek lekötő je míg künn szabad éggé feszül az arcuk — rabok, de magukat mégis szétoszthatják hogy jóllakassanak minden éhezőt hozzájuk hiába jön kérni a gyermekük már boldogan ezer gyermekkel játszanak hiába fenyegetik fényes fegyverek mindegyikük acél: igazság fegyvere gazdagabbak lettek az elnyomóknál künn minden arc kertjén szemük virul és néznek mind az ő szemükkel s látják: rabság fölött győzelmes önmaguk — harminc nap óta nem ettek s nem ittak némák: szavuk már messze népsűrűkben ég a világ édes kenyere aszott testük friss vérrel táplálja a zúzott hiteket feküsznek némán: ájult gyökerek de a börtön már fénylombba öltözött és a legendás ablakon keresztül szikrázó fáklyával lép a láthatárra közülük az első, aki már halott hogy tűzvésszel kezdje hatalmas életét. 140