Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

ELÉGIA Ismerd meg furcsa sorsomat, te Utánamjövő, Ismerd hát meg az álmok generálisát, A költőt, a hazugot, a hőst és komédiást, A megroggyant vándort, a letört gentlemant! Kinek délmagyar erdők zúgtak bölcsődalokat, S kit enyhén ringatott a szőke Balaton. A kormos házak tűzfalai között, Óriási árnyékok alatt kókadón Itt élt a messzi, napfényes vidék szülöttje, Itt száguldott a kimérák után A bolondul kék szemű, nyugtalan szívű, A folyton szenvedő és mindig lázadó, Forrón vágyakozó, örökszerelmes fiú! Hiábavaló és szörnyű tudományoktól szomorú Gonosz kísértésekkel színültig teli, Itt kóborolt késsel a fogai között, Vérszomjasán és szerelmesen, Az ősi Kőhídon és Kampa szigetén... Ám gyümölcstelen maradt a láz, Visszhangtalan maradt a forró ügetés, Egykor tiszta homlokát bekente a kételyek sara, Fekete szárnyával csapkodja már az unalom. A Moldva sötét vizénél tágra nyílt szemekkel Bámul a csillagokra ősi rettegéssel, Árnyékokkal viaskodik s mint az őszi lomb, Mit hideg szél kopaszt, úgy fogynak évei. Jaj! még fiatalon és nagyon megromolva, Békétlen szívvel néz sorsának holdfogyta elé. 117