Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

DEJVICE Tudok egy dalról, egy különleges dalról, melyben a kéményfüstök kék dugóhúzói szurkálják a lusta égboltozatot, melyben szikrázó szőrű kandúrok mágikus miauja csiklandozza a hallgató fülét, vörös és szürke és narancsszínű és fekete háztetők dala ez. És nemcsak a háztetők románca ez, hanem dal a vékonylábú szélről, mely Dejvice szele, a külváros dajkamosolyú, szegény, verkliszóval díszített, káromkodással szegélyezett, utcagyermekek uff-uíf csatakiáltásaival tapasztott szelecskéje, délben 12-kor, nyáron, mikor füst és madár lassan és lustán megszállják az eget, a redőnyöket lebocsátja a háznak asszonya, künn a grundokon kékcsíkos gatyákat szárít Dejvice szele. És tudok egy dalról, ó, nyájas olvasóm, ballada az a fölkopott állról. Már kirojtosodott gallérom széle, lábam szomorú hüvelykujja kinéz a külvilágba és csodálkozik. Gyomrom korog, szemeim kidüllednek, és én egy fúgát komponálok, melyben három motívum játszik főszerepet: a háztetők, a szél és egy szag, melyben forró Ámorok szárnyacskáikat lebegtetik, melybe kócsagtollak vannak szúrva, mely egy vendéglő ablakából gurult ki és egy sertéskarajból vette eredetét. 113