Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Nyalábvár

égy sikerüli sólymázás után jókedvűen szólt oda Perényi Miklós és Jánoshoz : — No fi Nyalábvár urai, nyalábra kaptalak háí bennetek a békesség kévéiébe. De im ugye nem lefí károtokra. Hiszen véget vateíí a ráütéseknek, véres kalandoknak és nyilí ellenségeskedésnek Mátyás, azonban a régi per csak tovább folyt, már csak úgy megszokásból is. Ezen már száztizenhét évig tartó pert nem fejezre be csak megakasztotta az 1514-iki paraszílázadás, mely időben Perényi Gábor volt Nyalábvár ura. Mialatt ő Husztot védelmezte, a Dózsa György lázadásához csatlakozott Weíhésy fivérek Nyaláb várának falait döngették. A várba szorult vidékbeli nemesek riadva kémlelték az erősség körül zajongó pór hadat. És megcsóválta fejét Csomay Benedek; — Tüzes táncra lehetünk elkészülve testvérek, mert ott látom közöttük sásvári Vörös Gergelyt is. — A körmös hadnagyot? — vélte Újhelyi János — ördögök szánkázzanak lelkén, amiért nemes ember létére a pórokkal cimborál. Na, kerüljön csak kezeim ügyébe... A vár helyzete azonban mindegyre kritikusabbá vált, mert a nemesség ugyan kétségbeesetten védelmezte magát, a népség azonban nagyon komolyan vette az ostromot. Sőt ama körmös hadnagynak nevezett sásvári Vörös Gergely tanácsára üszköí dobtak a falakra és a külső vár kapuja már égett is. Perényi Gábor Huszton mit sem tudott Nyalábvár veszedelméről, a lázadás pedig szinte légmentesen zárt el minden utat Huszt felé. — Ti urak — hördült fel ekkor Csomay Benedek — háí megkötözött birkák módjára várjuk meg, mig fölkoncol bennünket e csürhe had ? Ki jön velem Perényi híradására ? Csönd. Senki sem felelt, hiszen egyenesen a halál torkába ment az, aki a pórok szoros gyűrűiét át akarta vágni Huszt felé. — Helyes — húzott egyet övén haragos mozdulattal Benedek — akkor megyek én egyedül. — Nem mégy egyedül — lépett hozzá péterfalvi Zsupán Pál — nem engedem, hogy valaki nálamnál vakmerőbb legyen. Veled megyek. És a lehetetlennek látszó kaland sikerüli : a két nemes - 26 - (|