Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Sztropkó

t

árom vasuťi állomása is van, de azok közül egyik sincs közelebb a városkához 30 kilométernél. Ebben a ťekinťeťben ťeháť még ma is oťť áll Szťropkó — nevezťék magyarosabb akcenťussal özropKonak, Isťoropkónak vagy Toporónak is, — ahol régi várurai — akik pinceťokkal, puskával és végrendelettel mozdultak csak ki akár Eperjes, akár Varannó, akár Homonna felé vették utjukat. Ott Zemplén vármegye északi részén, az Ondava folyó balpartján íölgy, fenyő s bükk erdőkkel koszorúzott hegyek között, egy ugrásnyira Lengyelországhoz és távol a magyar közélet lüktetéseitől : Szťropkó vára szinťe predesztinálva volť arra, hogy onnan birtokosaik az enyém-tied közötti határvonal éppen nem szigorú betartásával kezelt kalandos kirándulásokban vegyenek részt, a Lengyelhonból jövő s oda igyekvő kereskedők rovására. Előljártak ebben a huszita hadak és a Kárpátokon át jó utakkal rendelkező lengyelek, de Perényi Miklós sem maradt hátra e téren, aki nemcsak a szíropkói várurakat megillető törvénykezési, vámszedési, vásártartási stb. kiváltságokkal élt vissza és sanyargatta ezáltal a népeket, hanem a birtokán keresztül utazókat egyszerűen kifosztotta. Volt elég hosszú utvonala Szíropkótól, illetve a lengyel határtól le egyenes vonalban Terebesig. Megsokalta ezí a betyárkodást Mátyás az igazságos és királyi szine elé idézte Perényi Miklóst. Perényi azonban azt merte hetyke módon visszaüzenni a királynak : — 130 -