Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Balogvár

f

éla herceg, I. Endre király testvéröccse, alaposan elpáholta Henrik német császár seregét, ott a Vértes hegység aljában. Esze nélkül menekült a vert op hadsereg nyugat felé, már aki tudott vagy akart menekülni. Mert egyes német főemberek úgy elcsatangoltak a sereg zömétől, hogy azzal többé az összeköttetést nem tudták fölvenni, aztán meg úgy megtetszett nekik az ország s annak népe, hogy nem is gondoltak elhagyására. Vagyis hát : ha tudtak volna is, nem akartak innen elmenni. Ezek között volt amaz Altmann nevű főember is, aki a német sereg kitakarodása után valahogyan a Rima partjainak tájékára került és megkötötte magát, hogy ő itt e tájon épit magának hajlékot. Ha egy tehetős ember akkoriban hajlékot szándékozott építeni, ez csak vár lehetett. Ennek azonban sok csínj'a-bínja volt s ezt meg is magyarázták a németnek azok az urak, akik őt ideiglenes szállásban részesítették : — Nem úgy van az sógor 1 A mi országunkban a sas, az arra a sziklára rakhatja fészkét amelyikre akarja, mert hogy a szárnyas párák királya. Nekünk azonban itt e honban élő lelkeknek vagyon királyunk, aki meghatározza, ki hová rakhassa meg fészkét. — Furcsa népek vagytok ti magyarok — csóválta meg fejét Alfmann — annyi daliákat toboroztak össze saját pénzeteken, úgy vezetitek őket hadba és olyan alaposan elveritek a port még a német császáron is, mintha — 289 — 17