Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)
Detrekő
ĹDMlhcs:^!^ ödös őszi szürkeségbe vannak burkolva a vár romjai. És éppen ilyen ködös homály (akarja származásának körülményeit is. Neve azf sejíefi, ha e sejtés fölött való vitatkozás sok tintát s papirost fogyasztott is már el, hogy létezését Detre lovag zólyomi és szepesi comesnek, a 13. század elején élt Balassa ősnek köszönheti. De viszont már ugyanazon század végén királyi lobogó lengedez ormán. Ott is maradt az Zsigmond királyig. Szükséges volf azon tájon s az ő idejében, hogy Pozsony vármegye erőskezű vezetői kapjon. Kiküldte a megyébe főispánnak Stiborf, a Lengyelországból beszármazoft s őéreffe mindenre kész hűségeséi. Akkoriban Stibor még csak a kapaszkodás ambíciójában bővelkedett, címek és várak nélkül. Zsigmond hát ezzel bocsátotta útnak Pozsony vármegyébe : — Te off nagy úr leszel mini megyei comes, ilyennek is kell lenned. Azonban hogyan imponálhatsz majd a megyei uraknak, ha még egy gyüszünyi várad sincs a megyében ? Nesze hát újdonsült comes úr a donációs levél, mely szerint tied Detrekő vára s tartozéka. így aztán lesz hol fogadjad hébe-korba a megyeieket egy kis dinom-dánomos kollációra. Stibor gyorsan zökkeni fölfelé a tisztségek s rangok létráján, úgy hogy a pozsonyi comeskedésre már csak úgy fölülről nézett le s otí is hagyta. Azonban Detrekő várát magát nem hagyfa off csak akkor, mikor kénytelen — 478 -