Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Bajmóc

Merť Póky egyeťlen egy urať ösmerf maga fölött — a pénzť. A vagyongyűjtés eszközeiben pedig éppen nem volí válogatós. Sanyargatta és zsarolta a környék répét s midőn ez itt-ott panaszra merte nyitni száját, a renitenseknek földalatti sziklabörfön lett örökös bére. Midőn a népről már minden bőrt lehúzott adóba, dézsmába és robotba : kieszelte, hogy a vizet fogja megadóztatni. A vár déli oldalán a sziklákból meleg gyógyforrás csörgedezett elő, melyhez ősidőktől fogva vándoroltak a messze tájak mindenféle nyavalygói, hogy testük szenvedéseire enyhülést keressenek a hőforrás erejében. Póky Péter kiadta hát a szigorú rendeletet : — Senki se merészkedjék a gyógyító forrást használni. Csakis egy dinár lefizetése mellett fürödhetik meg benne, akárki fia-lánya legyen az arra szoruló. Elkerítette a forrást, fegyveres őrt állított mellé és jaj volt annak, aki pénz nélkül próbálta meg azf használni. A nagytermészef az ő isteni ajándékát most csak súlyos adó leszúrása melleft nyújthatta az arra szorulóknak és az eddigi hálafohászokkal telt csöndes hely most a panasz, szidalom és áfok hangjaival volt fele. Póky Péter pedig mosolyogva számolgatta kincses ládájában a szaporán gyülekező dénárokat. Majd kiállt a vár fokára s onnan nézte a forráshoz tülekedő nyavalyások tömegéi. — Minden egyes fej egy denár — suttogta elégedetten — és ez mind az enyém. Azután a büszkén elíerpeszkedő váron s a körülfekvő tájékon mélázott el tekinfete. Mennyi kincs, mennyi vagyon, mennyi hatalom, Póky Péteri a szomjúságnak az a neme kínozta, mely gyöfrőbb az ital szomjánál. Merf erre van enyhűlef, de a kincs szomjúság olyan fránya dolog, hogy az annál égetőbb s követelőbb, mennél jobban kielégítik. Kitárta kéí karját a messzeség felé : — Ti kelletek nekem 1 fi falvak, hegyek, völgyek, mezők és vizek, melyeknek csak őrzője, de nem birtokosa vagyok. Hm. . . miért ne lehefnéfek ti az enyémek, . . ? Póky Péter söíéf gondolafokba mélyedfen, mint öklöző bika oly komoran járt-kelt napokon át a várban. Végre magához hivatta két legmegbízhatóbb szolgáját és megegyezett velük három erszény aranyba, hogy — 448 -