Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Saskő

verni a selmeciekeť. Háf az förfénf, hogy Zobonya kémei ufián megfudťa a selmeciek szándékáf és harcedzett katonáival lecsapott reájuk leshelyéből. Karlik hű lakosai észrevették a veszedelmet és segítségükre siettek a városiaknak. Zobonya erre is gondolt, merf a falut külön csapattal farfoífa elszigetelten s körülzárva. A fegyverforgatáshoz nem szokott selmeciek eleinte szájtátva bámultak a hirtelen támadt veszedelemre, de azután felocsúdtak és vadúl kezdtek össze vissza vagdalkozni. Megindult a több órán át tartó véres, elkeseredett csata. Zobonya László páncélos alakja hol itt, hol ott tünf föl fekete lován és mialatt elintézett egy-egy selmeci koponyát, dühösen ordította : — Saskő kell nektek, ti purgerek ? Neszfek, érezzétek háí a sas karmait nyavalyás kobakotokon 1 Aztán valóságos öldökléssé fajulí a csaía. A polgárok képtelenek voltak ellenállni a kaíonák nyomásának és csak kevesek kivételével mind oíí puszíúlfak el. De sőí Karliknak sem kegyelmezett Zobonya : a falui fölgyujťoíía, a falakai széthányafta és a bennrekedí lakósokai megölette. Akik megmenekültek, azok lehúzódtak a völgybe, mennél távolabb Saskőtől és megalapították a ma is fönnálló s virágzó Hodrusbányáí. László úr, mini aki jól végezíe dolgáí, kaionáival visszarobogott Saskőre. Selmecbánya pedig dermedíen gyászolt: alig volt ház ahol ne sirattak volna egy-egy eleseíteí, akiknek tetemei oíí feküdfek femeteflenül az elpusztult Karlik fáján. Hol a kéz, mely letörli a keserű könnyek árját és elégtéíelt vesz a rengeteg erkölcsi, anyagi és vérbeli veszteségért ? Ez csak a király erős és igazságos keze lehet. Lajos király visszaérkezett már Budára és midőn a selmeci küldöttség elpanaszolía előtte a város gyászát s megalázásáf, nemes homloka elsötétüli mialatt szólí : — Menjetek haza jó emberek, rövidesen igazságoí fogok ťenni a íi keservetekben. Ezen igazságtéíel pedig a következő és nagyon szigorú királyi parancs alakjában látott nemsokára napvilágot : - 433 28