Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Végles

Véglesnek, midőn végre isméť magyar kézre keriilť. Dobó Isívánnak, az egri hősnek adfa azf Ferdinánd király. No, nem ingyen. Az egri és ország világ által méltán dicsőifeíf diadalt nem értékelte ennyire az ő német lelke, Hanem fizetett az ajándékba kapott várért Dobó 20500 forintot. Szamosui várt, Dévát és Erdély vajdasági hivatalát Izabella királyné újból megindított akciója miatt és egy kis raboskodással garnírozva, már ott hagyta volt és Bars vármegye főispáni tisztét töltötte be, mint Léva várának is ura. De nem volt Ínyére a sok ide oda utazás, azért azt mondta unokaöccsének, Zeleméry Lászlónak : — Nézd fiam, bajos két fáról ugyanegy időben gyümölcsöt szedni. Nekem többnyire Léván kell lennem, maradj te itt mint Végles várkapitánya. — Jól van bátyám — felelt László — nem lesz panasza kegyelmednek reám, mert hűséges éberséggel őrködöm majd a váron. Nem is lehetett panasz ellene, mert többször űzte el az erre portyázó törököket, sőt egy ízben száz török lovast rabláncra is fűzött. De háí nem taríoíí nagyon sokáig Dobó István véglesi biríoklása. Dacára annak, hogy Miksa király minden nagyobb vállalatánál igénybe veííe Dobó elismeri katonai szaktudását és ez vele táborozott Győrnél is : holmi bizalmaflankodó s irigykedő — 576 —