Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Szinnya

leányágon és rövid időre, isméť Balassa kézen volť. Balassa Borbála korán özvegységre jutott. Tisztességgel elsiratta férjéi, kaszaházi Joó János királyi személynököí off a sziťnyai vár magányában, de azután nem tudott ellenállani a vitéz, nagynevű és deli Koháry Péfer udvarlásának : nőül meni hozzá. Pálffy, Illésházy, Joó és Koháry. Ezek a nagy hivatalokat viselő nagy nevek szerezték meg a pardont a halálra itélí Szitnya várának. Sőf Thököly Imre szabadságharca idején a vár ismét szerepelni kezdett. Elbizta magát s mintha azt mondta volna : — Ej, mit. Az régen volt már, elmúlt azóta másfél század, mikor ama gézengúz Balassa Menyhért miatta tekintetes karok és rendek engem halálra Ítéltek. Ok meghaltak s elpusztultak mind, de én élek és élni akarok... Hát ez nagyon elbizakodott beszéd volt. Mert igaz, hogy Thököly várkapitánya, Nagy Ádám mindent megtett arra nézve, hogy alátámassza és dűlőre vigye várának életakarását, hősiesen is védelmezte sokáig a császáriak ellen : azonban végre is letörött a kuruc zászló Szitnya ormáról. Nem is uralták azt többé magyar színek. De semilyenek sem. Mert midőn a 18. század harmadik évében Ocskay László kurucaival Füleken át a bányavárosok felé tartott, a császáriak inkább lerombolták Szitnya várát, mintsem liogy kuruckézre jusson. Szifnyán tehát a halálos Ítélet kimondása után 156 évre, minden életkedve dacára most már könyörtelenül végrehajtották a kivégzést . . . Romjai ott búslakodnak a kis Szitnya hegyen és merengve néznek föl a kopár nagy Szitnya hegy 1010 méternyi magasára, melynek lejtőiről hajdanán Balassa Menyhért kémlelte ki az arrafelé jövő, tömött szekerü vagy erszényü kalmárokat. — 360 — 17