Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Szerednye

enki nem gondolhaťoíŕ arra, hogy az a szövetség, amelyet messze Palesztinában a csatákon elcsigázott s elvadult egypár lovag kötött egymással, hatalmas szervezet alakjában az akkor ismert egész földkerekség majdnem minden országára ki fog terjedni. Mert ama Hugó névre hallgató payensi lovag addig lelkesített, szervezett és fáradozott, amíg társaival a szent helyek védelmére kötött buzgalomból a templomosoknak Európába is áttelepült lovagrendje lett. Adományok és örökségek útján dús vagyonra tettek szert és egymásután alapították rendházaikat. Szinte divattá lett őket az országokban befogadni. Géza, e néven a második magyar király is megiría ékes levelét a rend akkori főnökének : — Ti dicső férfiak, akik nemcsak ruháitokon viselitek Krisztus szent jelét, hanem a kereszt tanítása szerint éltek s ez életre tanítjátok a népeket is: jertek országunkba és míveljéíek a lelkek talaját. Hajlékotok pedig lészen királyi városunkban, Székesfehérváron. Nagyon megtetszett a templomosoknak szép Pannónia s csoda-e hát, hogy Székesfehérváron kívül rövidesen az ország más vidékein is letelepültek. így kerültek az ungi hegyek tövébe, az Ungvár és Munkács között fekvő Szerednyére. Megépítették kolostorukat. Azonban mivel a templomosok harcias szerzetesek voltak, sőt elsősorban voltak vitézek s csak azután — 35 —