Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Csetnek

János vitéz mindezť egy lélekzetre mondťa el s nem engedťe magáť félbeszakítani. Csák Máié keresztbe fonta karjait melléri és gúnymosollyal ajakán jegyezte meg, midőn végre szóhoz juthatott : — Nem gondolom, hogy te hozzá fogsz járulhatni családod további megmaradásához. Tudod, aki egyszer az én fogságomba kerül . . . És jelentőségteljesen elhallgatott. János azonban nem vette figyelembe a burkolt fenyegetést, hanem nyugodt meggyőződéssel folytatta : — Az ki is szabadul onnan. Napod kezd alkonyulni, Csák. A rozgonyi síkon sem vetted még ezt észbe ? — Vigyétek vissza börtönébe 1 — fordult poroszlóihoz Csák s többé szót sem vesztegetett a szószátyár rabra. Pedig Csetneky Jánosnak rövidesen igaza lett, mert a királyi seregek Sáros várából is kikergették Csákot és az ott sínylődő rabokat kiszabadították. János úr tehát Sáros várából egyenesen Gömörbe poroszkált és ott addig járta az atyafiságot, mig végre megcsinálták a végleges osztálykodásf. melynek értelmében sikerült kiviaskodnia, hogy Csefnek várába s tartozékaiba tényleg ő és Miklós fivére ültek bele. Továbbra is hűséges emberei maradtak mindketten Róbert Károlynak és a király talán hűségüket akarta jutalmazni azzal, hogy Csetneknek nem is egy, de három olyan privilégyumot adott, melyeknek mindegyike magában is nagy kitüntetés volt azon időkben. Megadta a pallósjogot, vásártartási engedélyt és vámszedési jogot. A fivérek rendbe hozták, kitatarozták a Bebekek alatt épített várat, melynek erős bástyáit még hozzáférhetetlen mocsarak is védelmezték. Talán valahogyan megérezték, hogy egykor majd utódjaiknak nagy szükségük lesz váruk erősségére. Közvetlen utódjaik meg voltak csöndesen a vár tájékán. Különösen László, aki egyházi pályára lépett és az tartozott főgondjai közé, hogy feljebb emelkedjék a hierarchia létráján. Ez sikerült is neki, amennyiben esztergomi prépost és Borbála királyné kancellárja lett. De itt aztán megakadt a létra fokán. Mert Albert király meg- 254 - (|