Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Nyalábvár

szivét s kezét örök egyesülésre. Azonban Nyaláb izzó szenvedélye nem nyugodott bele Ilonka elvesztésébe. — Nem úgyl — kiáltott fel — az égre vagy a pokolra, nem úgy. Beállok rablónak, harambasának de Ilonka enyém lesz! És rövidesen Nyaláb a vidék rémeleťť: összeszedeti cimboráival zsarolt, gyújtott, rabolt és mindenféle egyéb istentelen praktikákat elkövetett. Fülébe került ez Endre királynak és kiadta a szigorú parancsot : — El kell fogni s elpusztítani Nyalábot, vad haramiáival együtt. Ezí pedig ti fogjátok megcselekedni, Dobos György és Mikefia Bálint hűséges jó vitézeim. György az öreg comesnek fia s kipróbált harcos, aki Jeruzsálemet is megjárta királyával. Bálint ellenben csöndesen éldegélt falujában szépséges feleségével és nem jó kedvvel kötötte föl ismét ősi kardját. De hát a király parancsolt és e parancsot teljesíteni kell. Megindult hát a két sógor csapataiknak élén a rablóvá vedlett Nyaláb fölkeresésére és megbüntetésére. Csakhogy ez is résen volt ám és közben nem feledte el, mi cél vitte a haramiaságra. Mint hálója közepén pók a légyre, úgy lesett ő is várából a jó alkalomra, hogy Ilonkához férkőzhessék és őt magáévá tegye. — Föl cimborák] — szólott midőn megtudta kémeitől hogy Bálint is ellene van kiküldve — a király jóvoltából nem őrzi már a komondor az udvart, szabad a vásár. Majd most nekem turbékol Bálint úr gerlicéje, nebem ám. Hahahal Az egyik házat felgyújtották Bálint falujában, hogy a közfigyelmet odaíereljék s ez alatt a cimborák Bálint házát dúlták szét, maga Nyaláb pedig az ijedelemtől alélt Ilonkát kapta föl nyergébe és elvágtatott vára felé. De mielőtt ezt elérhette volna, ott a Vérfee folyó táján Bálint csörtetett elő, aki arra kalandozott vitézeivel és most falujába igyekezett a tüzilárma hallatára. — Nyaláb] — ismerte meg őt — egy nővel nyergében . . . falumból jön . . . Istenem] . . . csak nem . . . És megindult a vad hajsza. De Bálint pihent lova hamarjában utolérte Nyaláb duplán terhelt lovát. - 22 - (|