Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Palocsa

mában. Izgága és szélcsap naturája úgy politikailag mini erkölcsileg folytonos kilengésekben mozgott. Megelégelte I. Ferdinánd ezeket az ország száján forgó hűtlenségeket és könnyű-véríiségek

et, miért is megfosztotta Jánost a prépostságtól. — Annyi baj legyen — legyintett ez egyet — palocsai Horváth vagyok én, van nekem miből megélni. Visszavonult Palocsa várába s ott is halt meg 1564 ben. Ö utána meg . . . hát csak éldegélt a Horváth nemzetség Palocsán csöndesen. Közben György báróságot is kapott I. Lipót királytól. Ez a csöndesség azonban nem ment a magyar virtus és böcsület rovására. Mert mikor a labanc 1707-ben megdöngette a vár kapuját és nagy zenebonával bebocsátatást követelt : akkor már miféle palocsai Horváth lett volna az, amelyik ezt ölbetetf kézzel tudta volna nézni ? Bizony elhangzott ott a várudvaron a legszebb kuruc nóía : — Itt a német. Kard ki kard, kurucok 1 És a labanc sereg vérző fejjel volt kénytelen Palocsa alól elkullogni. Jött azután az 1715-ik év, melynek országgyűlése egyszerűen halálos ítélettel sújtotta a várakat : le kell azokat rombolni, sine mora et exceptione. Ugyan csattogott a csákány, dörgött a százados falak alá odaaknázott puskapor széles Magyarországon mindenfelé. Törvény hát törvény, azt végre kell hajtani. Azaz hát... hiszen azért kacskaringós a paragrafus, hogy abba bele lehessen akaszkodni. Amely várra kimondották a királyi becslők, hogy azt kastélynak s nem várnak minősitik : az tovább élhetett. Benfentes pártfogók Bécsben s pár napi vigan lakozás a becslők részére, rendesen megmentették az illető vár életét. így történt ez Palocsával is. Jóllehet nem rejthette véka alá hatalmas vári jellegét, mégis kastélynak minősíttetett és megmenekült a puszíúlástól. Vigan állta tovább az idők romboló ostromát, mignem a mult század harmincas éveiben palocsai Horváth Ferdinánd báró a vár teljes fölujitását határozta el. Most már csakugyan csattogott a csákány a vár falain és a vidék urai meglepe- 201 - (|