Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)
Sóvár
dó is volt az elővigyázat, merť míg ő Regéc alaťť kergeťťe a tatárokat, azalaťť ezeknek egyik hordája Tamáshoz is fölkerüli a sárosi részekre és megťámadťa őf ťarkeni menedékében. Nem lett azonban baj, meri Tamási és embereit sajáť vitézségük mellett segítette a hegyfok természeti alakulata és védelme is, teljes győzelmet arattak hát a pogányokon. György mester megismerte ebből, hogy a Tarken hegy szinte várépiíésre van teremtve és a tatárok végleges kiíakarodása után királyi engedéllyel épített is oda kővárat. A sóhutak mellett terpeszkedő alsó favár — a régi királyi „Castrum salis" — ezzel elveszette minden védőszerepéf, de különben is pusztulásnak kezdett volt az már indulni. Ma már nyoma sincs, helyén Sóvár legrégibb és szent István védelme alá helyezett diszes templom áll. Fönn az új várban ellenben György mester élt a honnak és az emberszeretetnek. Persze voltak irigyei is, ezek sanda szemmel néztek szép várára, sok földjeire és különösen dús jövedelmű sókúíjaira : de ő ezzel nem törődött. Szállította a sót pénzért annak, aki tudott fizetni és jó szóért annak, aki szegény sorban állott. Oly nagyon szivén feküdt a só igazságos kiosztása, hogy rá is ragasztotta a vidék népe a „sós vitéz" nevet. György mester : ki az ? Már nem is igen ismerték e néven, hanem csak úgy, hogy a sós vitéz ott fenn a tarkeni várban. No ha sós, hát legyen Soós. György mester maga nem, de közvetlen utódjai már végérvényesen is a sósvári Soós nevet használták, ezí használja ma is az ágait friss erővel eregeíő család. Az ellenkirályok, majd pedig a vallásháborúk kora belekergette a Soósokat is a pártszenvedélyek olyannyira forgandó szerencsével vívott szóés várcsaíáiba. Azonban György mesíer vára ott Sóvár fölött dacosan állotta a viharokat. Őrszeme volt az egész vidéknek, meri északra látta Sebes és Kapi várakaí, nyugaíra Sáros várával együtt a Turtur hágói (Branyiszkó) tarioíta szemmel, délre eltekinthetett Omodé és Regéc felé, mig keletre a sóvári bükkös rengeieg zárta be a látóhatárt. - 160 - (|