Ozsvald Árpád: Oszlopfő

Az árvaság kora

FÖLDKÖZELBEN I Ó, tudom én, szükségünk van a messziségre, csillagokkal komázunk lassan, úgy sétálunk az égi térben, közvetlenül, mint most a parkban a szerelmesek, vagy akik a magányt vágyják . . . Lehet, öreg Földünket elhagyjuk egyszer, mint a Mars lakói, kikről a fáma rebesgeti, hogy új bolygót kerestek, s csak úgy térünk meg, mint falusi házba visszajáró, városba szakadt gyermek. Földközelben maradni talán nem is érdem! Scott, Amundsen, Körösi Csorna Sándor s a többiek szívét micsoda tűz égette, micsoda láz hajtotta száz határon?! Ma, mikor a gépcsodás század kivetette hálóját a sötét és mély tengerfenékre, a Föld testét izotóp ujjak tapogatják, radarszemek merednek a holdas égre, levelek zöld színét, virágok vörös szirmát, az ízeket, szagokat képletekre bontjuk, városokat pillanatok kötnek össze — eszembejut nagyapám, aki csak Lévát látta Márton-napi vásárok révén, 56