Ozsvald Árpád: Oszlopfő

Alegkisebb legény

EMLÉKSZEM JÓL Emlékszem jól. Tíz éve már. Körös-körül vörösen fénylett a hegyektől foltos láthatár. Menekültünk, két sovány, éhes tinóval, nvítt a rossz szekér, s belénk vájta fagy fogát a tél. Szekér után ballagott anyám, ángyom fogta a tinók láncát. Hátunk megett már a vad halál járta kegyetlen, véres táncát. Anyám szemében könnyek égtek, mikor falunkra visszanézett. Nem tudtuk, jaj, merre visz az út. Ügy éreztük, nincs többé remény! Szél hintázott száraz koszorút az út menti kereszt tetején. Hamuszín arccal jött az alkony — tizenkét éves voltam akkor. Gyermeklelkemben felsírt a vágy. Néztem szótlan a csillagokra. Hiányzott, jaj, az otthoni ágy melege és a füstös konyha sok csorba, öreg edénye, a hunyorgó lámpa fénye. 22