Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

volna. A hivők arcai mennyei boldogságot és lelki békét tükröztek vissza. A szemek az égen függtek, várták .talán a menny kapuinak megnyílását, hogy azokon lelkük berepülhessen az örök boldogság hónába. Egyikük sem volt fáradt, pedig nagy utat tehettek már meg. Lelkükre a vallás üdilő harmata esett és tikkadt szájukat üdére festette a könyörgő szó: — Mária, Jézus Anyja, könyörögj érettünk... Mint a tenger, ha a vihar felkorbácsolja a felületét, zúgott és morajlott a tömeg. Az előénekes gyenge hangját százszoros erővel adta vissza a felelet. És a menet ment, kígyózott a magasan álló Kálvária felé. Útközben a hivők százai csatlakoztak a menethez. Az utca forgalma megállt, az emberek kalapjukat levették és keresztet veteítek magukra. A jámborabb fajta és akik a processzió tagjainak csókjára és áldására adtak valamit, odaszaladtak valamelyik ismerőshöz és könyörögve szóltak: — Néném, áldj meg engem, csókolj meg engem az Úr szent nevében... Péternek, a vad kommunistának, a sógor-gyilkosnak, aki a menet szélén haladt, pokoli gondolata támadt. Odament a vak emberhez, akinek üres szemüregei borzasztóan beszéltek egy emberi tragédiáról és alázatot, meggyőződést szinleive szólt hozzája: — Ó, édes lestvérem, áldj meg, csókolj meg az Űr szent nevében... A vak a hang irányába fordiíotta arcát. Péter megborzadva nézett az üres üregekbe. De nem tudta szemeit levenni a vak ember arcáról. — Add ide a kezedet édes testvérem. És most hallgasd meg, amit én fogok mondani neked. Mondd, miért csinálsz te gúnyt a vallásból? Miért nem hiszel az Isten létében és büntető erejében? Érzem, hogy te lélekben nem is vagy olyan rossz, mint aminőnek magadat feltünteted. Vallásgyülölőnek adod ki magadat, 69