Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

— Legjobb úgy berúgni, hogy ne tudjon semmit magáról az ember. — Köszönöm barátom. A gvardián ez alatt vizzel töltötte meg a házi gazda borospoharát. Még pedig jófajta büdös gyügyi vizzel, melyet csak borral keverve lehet lenyelni. Amint helyére ért, a kasznár felemelte a poharát. — Igyunk urak, csak egyszer élünk! Felhajtotta a pohár tartalmát, de köpte is ki a pallóra. — Brrrr. Hisz ez viz! Ahogy ráeszmélt, úgy elkomorodott. Egyszerre csak felállott. — Kedves barátaim, ne haragudjatok rám. Nem akarom elrontani a mulatást, de a magam fajta Öreg törődött ember már nem birja úgy, mint valaha. Mulassatok tovább nélkülem. Én egy kicsit ledölök pihenni. Tartóztatták, csak a gvárdián szólt oda Márton hajdúnak. — Menj fiam, vetkeztesd le a lekinteles uradat. A társaság pedig tovább szórakozott a kártyaasztaloknál. Amint Márton hajdú levetkeztette és elhelyezte gazdáját a rideg agglegényi ágyába, megszólalt a gondolataiba merült kasznár. — Te Marci fiam. Menj vissza kiszolgálni a vendégeket, de előbb küldd be hozzám Miskáí. Megértettél ? — Igenis tekintetes uram. Előbb beküldőm ide Mihály bácsit, ozíég, mék megest az urakat itatnyi. Néhány perc múlva benyitott az öreg kényeskocsis. — Tessík parancsaónyi fekénteles uram. — Menj a gazdasszonyhoz és hozzál tőle két pint szilvóriumot. De meg ne mondd, hogy ide hozod, hanem az urakhoz. — Igenyis tekéntetes uram. Nem mondom meg, ho ide hozom, mer akkaó a tees asszony nem anna. Amig az öreg Miska kocsis eljárt a parancsban, 57