Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

DOMBAY HUGÓ A keztyű. Hűvös őszi reggel van. A fák lombjait, a kert virágait már a dér csipte meg; zöldjük sárgába olvad át vagy barnulni kezd. Az ég derült s a kelő nap sugarának még van annyi melege, hogy megolvassza a kátyúk vizén képződött keskeny jéghártyát, de a fonynyadt virágokba már nem lehelhetett életet. így csak megfürdik harmatuk gyöngyében ; ha nem virulhatnak, hát csillogjanak legalább. A kastélyban is megmozdult az élet. A férficselédség az udvart söpri vagy másfelé tisztogat. Egyike, másika mezei zamatu élcet mond a settenkedő fehér népre, mit „általános derültség" és „tetszés moraja" követ, mint a képviselőház riporterei mondanák, ha szerény tollam helyett ők ütötték volna nyélbe ezt a falusi képet. A falu alantabb része még ködben ül s e szürke sávból valami csodás kürthang zendül meg, hosszan elnyújtott bánatos bődülettel, mely olykor egyet csuklik a közepén. A disznók érdemes pásztorának jele, hogy útjára indul. A kastélyban nem hederitenek rá, itt külön kondás van állítva ezen hivatalra. De a kocsislegény meg nem állhatja, hogy gyöngéd célzással oda ne szóljon az éppen kijövő egyik cselédlányhoz : — Zsuzska, hiv már a gazdád, hallod ? Mire a tagbaszakadt tündér végig loccsantja a kezében tartott bögre bizonytalan folyadékával, hogy a dévajkodó legénynek tele lett tőle a szeme és tüskés bajsza. Eközben társa, egy tömzsi legény, felhasználja az 44