Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

indult: lélegzett utolsót a budapesti vöröskeresztkórházban Komjáthy Jenő, ismeretlen, nyitramegyei szeniczi polgári iskolai tanár. Ezzel az egyetlen egy, úgyszólván posthumus kötetével megelőzte korát, amely akkor még pörge népdalokat fuvolázott teleaggatva előirt adag honfibúval és népies sallanggal. Hatalmas lendületű, sötét mélységű, bár pathetikus stilusú verseivel, messzire túlnőtt a népies lirán. Verseiben él az erdő, kigyúl a nap, dalolnak a mezők: s hatalmas lobogással tör ki belőlük a természet lelke: az Isten. Nála szellemmé, Istenné válik a fény, a végtelen ég, a süket világűr s pathetikus lendületben zengi filozofikus himnuszait, az örök szellem szimbólumáról, a lángoló napról. Izzón hisz az elmulhatatlanságban, megmosolyogja a világfájdalmat, ő tudja, hogy nincs élet, nincs halál, csak a végtelen szellem körfolyama. Hatalmas a hite, akár az örök germán szellemóriásé, Nielzsché-é, mosolyog az elmúláson, nevet felette pantheisztikus hitében, mint egy pompás keleti Buddha szobor, mert: „-Kacagva látok mindent füstbe menni Hisz jól tudom, hogy mindez semmi, semmi Nábob e szive s olyan könnyelmű préda: Hisz ez az élet csupa merő tréfa. E buborék tusát nevetve nézem, A csilla álmot elfuvom merészen : M ig mások jönnek én ujjongva látok, A semmiből támadni egy világot." Dr. Alszeghy Zsolt tanulmányt irt (Magyar lírikusok 1921) négy magyar géniuszról s egy vonalban emliti Vörösmartyval, Harsányival és Adyval a negyediket: Komjáthyt. Ha pedig Benedek Marcell-t lapozzuk fel, ott is megtaláljuk azt az előkelő helyet, amelyet e volt nyitramegyei lirikus a magyar irodalomban elfoglal: a második nyitrai előfutár. 31