Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

meg, hogy a szülök ellenzésével találkozik a leányt kérő legény. Előfordul ugyanis, hogy a szülők váltig ellenzik a leányuk benső barátságát annak kedvesével és a házasságba csak akkor egyeznek bele, ha a következmények kényszerítő hatása ezt megkívánja. Ha azonban a szoros barátságnak nem mutatkoznak nyomai, akkor elutasítják a leány körül legyeskedő legényt, akit bármi ok miatt amúgy sem sziveitek. Ilyen esetben azonban nem adják drasztikus módon tudtára, hogy felesleges a családban hanem diplomatikusan intézik el. A látogatóba jövő legényt leültetik a padra, melynek másik végén a leány apja foglal helyet. Az öreg gazda egyre közelebb húzódik a legényhez, végül is leszorítja a padról, — mire a legény tudomásul veszi, hogy másutt kell élettársat keresnie. Ez a szokás Nyitragerencséren született meg, rövidesen azonban elterjedt a többi községben is és mondhatni általános szokássá vált. A nyitravidéki magyar falvakban farsangban, húsvét után, de leginkább ősszel a szüret befejeztével történik a legtöbb házasságkötés. Az esküvőt megelőző érdekes leánykérés a következőképpen történik. A vőlegényjelölt — aki természetesen már biztos a dolgában — mintegy a forma kedvéért felkeresi legjobb barátja társaságában a menyasszonyjelölt szüleit és feleségül kéri a leányt. A mondókát azonban nem ö terjeszti elő, hanem a barátja, aki a kérő szerepét játsza. Ha a leány szülei is teljesítik kérését, a leány a már jó előre elkészített diszes jegykendőt átadja a legénynek, aki boldog mosollyal teszi el a „jelensíget", — ahogy a jegykendöt hivják. A legközelebbi vasárnap tartják a kézfogót, melyre már násznagya kiséri el a házasodni vágyó legényt. A kézfogón megállapodnak a hozomány tekintetében, melyet azonban a legény biztosit a leánynak arra az esetre, ha korábban hunyna el, mint felesége. A leány hozományáról a kézfogón nem esik szó. Olyan nyilt titok az 172*