Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

— Igazad van, édes barátom — mondá Liszt, — a géniusz alkotásait nem szabad megváltoztatni, mert azok szentek. Ha hozzájuk nyulunk, akkor profanizálás! követünk el. Te igazi költő vagy én pedig csak amolyan közönséges kontár. Chopinnak jól esett a nagy mester elismerése. Pironkodva válaszolt: — Ugyan menj! Nekünk mindegyikünknek meg van a magunk géniusza. Nagyon jól tudod, hogy úgy senkisem tudja eljátszani közülünk Webert és Beethovent, mint te. Kérlek menj és játszd el Beethoven: Adagio en ut diéze mineurjét, de teljes komolysággal, úgy, ahogy te tudod. A közönséget most más érzések ragadták el. Liszt nagy sikert aratott. Chopin magának tulajdonitva a sikert, hogy Lisztet játszásra birta, öntelten szólt: — Mégis sikerüli beugrasztanom öt, hogy játsszék. Liszt hallotta a megjegyzést, de nem szólt semmit, magában azonban bosszút forralt. Öt-hat nappal későbben, mikor a társaság ismét együtt volt, Liszt arra kérte Chopint, hogy játsszék valamit. Hosszas huza-vona után Chopin leült a zongorához. Liszt indítványozta, hogy az összes lámpát oltsák el, sőt még azt is követelte, hogy a függönyöket eresszék le. A furcsa kérést — hisz művésztől eredt az — teljesítették. Abban a pillanatban azonban, mikor Chopin meg akarta kezdeni a játékot, Liszt arra kérte őt, hogy engedje át neki a zongorát. Chopin távolról sem sejtette, hogy Liszt miben töri a fejét, készségesen tett eleget a kérésnek. De erről a jelenvoltaknak nem volt tudomásuk. Aztán Liszt sorjában eljátszotta azokat a szerzeményeket, amelyeket Chopin azon az emlékezetes estén eljátszott. Ismerte művészbarátja stílusát és előadási módját és igy nem esett nehezére az utánzás. Az a 14