Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945
A második csehszlovák népszámlálás (1930.december) - Az előkészületek
AZ ELŐKÉSZÜLETEK 87 beszélnek. Elvégre az elmagyarosodott szlovákok „visszaszlovákosítása" a népszámlálásnak elsőrendű feladata lesz — magyarázta Čajka jegyző —, ezért „joggal várható, hogy a nemzetiségi statisztika jelentősen módosul majd a mi javunkra". 4 5 Anton Granatier, a hírhedt Szlovák Liga egyik főembere is azt hangoztatta a Slovenský denníkben, hogy a magyarok összlétszámának és százalékarányának törvényszerűen tovább kell csökkennie, mivel a magukat eddig magyarnak tartó „elmagyarosodott" szlovákok tömegével fognak visszatérni „eredeti" anyanemzetükhöz. Granatier 1930. november 30-án megjelent harcias hangvételű újságcikkének már a címe is sokat sejtető: V predvečer bitvy (A csata előestéjén). 4 6 A magyarellenes nacionalista körök a népszámlálást tehát olyan valóságos csatának, hadjáratnak tekintették, amelyben a szlovákság számbeli gyarapodásáért, illetve a magyarság visszaszorításáért kell megvívni a harcot. Külön figyelmet érdemel ebben a vonatkozásban Pozsony, a szlovák fővárossá kinevezett ősi koronázó város. A város 1919. január l-jén bekövetkezett csehszlovák birtokbavételétől új gazdái mindent elkövettek, hogy ebben az egykori szabad királyi városban visszaszorítsák a magyar és a német elemet. Talán egyetlen felvidéki városból sem távolították el a helyi lakosság oly tetemes százalékát, mint éppen Pozsonyból, sehová sem volt oly rohamos az új, idegen elem beköltöztetése, mint ebbe a városba. Mindennek ellenére Pozsony még 1930-ra is magyar—német jellegű és szellemiségű város maradt. 1930 őszén például így kesergett a Szlovák Néppárt napilapjának egyik vidéki cikkírója a pozsonyi állapotok felett: „Bratislava! A felszabadított Szlovákia fővárosa, de bizony az ember ott nem érezhette magát úgy, mintazigazi Szlovákiában. Inkább az volt a benyomásom, hogy valamilyen magyar—német városban vagyok, de semmiképpen nem szlovákban, főleg nem a fővárosban" —konstatálta elszomorodva a Pozsonyban járt cikkíró. „Ezen a téren Bratislava valóban csalódást okozott — folytatódik a panaszáradat —, mivelhogy német és magyar beszédet az ember mindenütt (az utcán, kávéházban, moziban) túl sokat is hallott, csak a szlovák szóból volt aránylag elég kevés. Érdekes, hogy még a cseh beszéd is gyakoribb volt, mint a mienk, a szlovák." 4 7 A korabeli szlovák sajtóban nem egy hasonló jellegű és szellemű leírással találkozhatott az olvasó. Tény, hogy Pozsony még mindig meghatározó magyar és német jellege sértette az öntudatosodó szlovákság önérzetét, ezért számítani lehetett rá, hogy a népszámlálásban rejlő lehetőségeket is ki fogják aknázni az új főváros minél tökéletesebb nyelvi és szellemi birtokba vételére.
