Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945

Előszó (Gyurcsík Iván)

NÉPFOGYATKOZÁS 5 ELŐSZÓ A második világháború utáni közép- és kelet-európai értelmiségi lét, a szabad gondolkodás vállalása, az emberi és kisebbségi jogokért történd kiállás, egy demokratikus jogállam kialakításának az igénye a politikai és nemzeti kizáró­lagosságok évtizedei alatt újra megteremtette a szamizdat irodalmat, az asztal­fiók számára alkotók táborát A politikai korlátok szorításának enyhülése, majd megszűnése nyomán a széles olvasóközönség is megismerkedhet e szellemi termékekkel. A tabuként ható kéziratok, könyvek többségének elolvasása után rájövünk, hogy „varázsuk" az egykor tiltott gyümölcs „ízén" túl a gondolat szabadságában, következetességében, az igazság, az erkölcs, az emberiség keresésében, a toleranciában, a kizárólagosságok elvetésében rejlik. E könyv szerzője, Popély Gyula, a Pozsonyban élő történész, két évtizeden keresztül zömében asztalfiókja számára írta a csehszlovákiai magyarság tör­ténetével kapcsolatos tanulmányait E témával tudományos igényességgel, emberi tisztességgel, az igazságkeresés következetességével foglalkozni ugyanis hálátlan és kockázatos feladat volt a „normalizált" Csehszlovákiában. Elhallgattatást és kihallgatásokat eredményezett, méltatlan félreállítást, vak­vágányt a „hivatalos" tudományos előmenetelben. Kevesen vállalták. Popély Gyulának mindebből bőven kijutott Mindenesetre tény, hogy ez lesz a szerző első könyve, mely remélhetőleg eljut a csehszlovákiai magyar olvasókhoz is, azokhoz, akikhez elsősorban szól. Mindez keserűséggel és reménységgel tölt el. Keserűséggel, mivel évtizedek hallgatása, elhallgattatása, a reménytelen időkben a közösségért végzett munka eredménye csak most jut el az Olva­sóhoz, hiszen önismeret, múltunk ismerete nélkül nincs nemzeti tudat a nem­zeti tudat nélkül pedig a közösség jövője válik kérdésessé. Deák Ferenccel szólva: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet félve a szenvedésektől, önmaga lemon­dott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges." Popély Gyulának eddig két önálló monográfiája jelent meg; mindkettőhöz azonban csak egy szűk olvasói réteg juthatott hozzá. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságról írt könyvét, amelyet a po­zsonyi Madách Könyvkiadó 1973-ban jelentetett meg, a hatalom bezúzatta,

Next

/
Oldalképek
Tartalom