Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945
Átrajzolt térképen-kisebbségként - Egy békemű haszonélvezői
32 ÁTRAJZOLT TÉRKÉPEN — KISEBBSÉGKÉNT 53 492, a ruténeké 15 719 fő —, addig a „csehszlovák" elem rohamos térhódítása ezen a területen minden várakozást felülmúlt; nyeresége az 1910. évi állapotokhoz viszonyítva 260 178 fő volt. Az 1919. augusztusi rendkívüli népösszeírás eredményeivel azonban a csehszovák államhatalom — főleg a Srobár vezette Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium — azonban még így sem volt teljes mértékben elégedett. Erre Srobár miniszternek egy 1919. november 15-én Kassán elmondott beszédéből is következtethetünk. Srobár elismeréssel konstatálta ugyan, hogy Szlovákiában a szlovák elem határozottan abszolút többséget élvez, s így elvitathatatlan, hogy „Szlovákia mindenekelőtt a szlovák nemzeté", mindazonáltal sajnálattal állapította meg, hogy a szlovák etnikumú területeken „még mindig" 126 441 magyart találtak az összeírók. A miniszter reménykedve kijelentette, hogy ezek a szórványmagyarok idővel minden bizonnyal kiválnak majd a magyarságból, s ezáltal leírhatók lesznek a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség összlétszámából. 2 1 Feltételezhető és várható volt tehát, hogy a legközelebbi rendes népszámlálás lebonyolításakor nagy nyomás nehezedik majd a szlovák etnikai terület szórványmagyarságára, valamint a magyar—szlovák nyelvhatár perem magyarjaira. EGY BÉKEMŰ HASZONÉLVEZŐI A szlovákiai népösszeírás elsődleges célja — amint arra már utaltunk is — kedvezőbb nemzetiségi statisztika szállítása lett volna a párizsi békekonferencia számára. Srobáréknak azonban nem sikerült elérniük kitűzött céljukat, mivel a népösszeírás lebonyolításának idejére Párizsban már végleges döntés született a csehszlovák—magyar országhatárról. Ehhez hiteles és megbízható statisztikai adatokra már nem is volt szükség, mivel a párizsi illetékes tényezők a legkisebb mértékben sem voltak tekintettel a valós etnikai állapotokra, illetve kritikátlanul elfogadták Eduard Beneš csehszlovák külügyminiszter legképtelenebb történelmi és néprajzi „érveléseit" . A párizsi békekonferencián a Tízek Tanácsa — Anglia, Franciaország, Olaszország és Japán miniszterelnökei és külügyminiszterei, valamint az USA elnöke és külügyi államtitkára — 1919. február 5-én hallgatta meg a csehszlovák kormány képviselőjét, Eduard Beneš külügyminisztert BeneS háromórás beszédben jelentette be Csehszlovákia területi igényeit és indokolta meg azok ^jogosságát". Előadásában határozottan ragaszkodott a cseh történelmi
