Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945
Bevezetés helyett
19 BEVEZETÉS HELYETT nyelvhatár legtöbb helységében fokozatosan előrenyomulóban volt, bár az is igaz, hogy néhány helységben éppen 1880 és 1910 között szorult kisebbségbe az addig ott többségben levő magyar elem. Az 1880 és 1910 közötti években bekövetkezett és a népszámlálások által rögzített etnikai-anyanyelvi változások azonban a legtöbb esetben még nem jelentettek valóságos és végleges asszimilációt. Az történt csupán, hogy az északi nyelvhatár vegyes és kevert népiségű, szinte tökéletesen kétnyelvű lakosai közül 1910-ben már valamivel többen vallották anyanyelvüknek a magyar nyelvet, mint azt 1880-ban tették. Ezek a helységek természetesen továbbra is kétnyelvűek maradtak, a magukat magyar anyanyelvűeknek vallók azonban már többségbe kerültek bennük. Ilyen kétnyelvű, kétkultúrájú, teljesen bizonytalan etnikai hovatartozású népesség által lakott falvak magyar—szlovák vonatkozásban leginkább Nyitra és Érsekújvár térségében, Kassa környékén, valamint Zemplénben Tőketerebes és Sátoraljaújhely között voltak. A tízévenként megtartott népszámlálások e falvak esetében néha valóban ritkaságszámba menő eredményeket produkáltak. Vegyünk szemügyre például egy jellegzetes falut Zemplén megye Sátoraljaújhelyi járásából! Nagytoronyán 1880-ban 326-an vallották magukat szlovák és 266-an magyar anyanyelvűnek, de tíz évvel később, 1890-ben szlovák anyanyelvűnek már csak hárman, ezzel szemben magyarnak 666an jelentkeztek. 1900-ban azonban a falu lakosságának már ismét több mint a fele — pontosan 397 lélek — szlovák anyanyelvűnek vallotta magát, míg a magukat magyar anyanyelvűeknek vallók száma 349-re csökkent. 1910-ben azonban ismét a magukat magyar anyanyelvűeknek vallók javára billent a mérleg: ekkor 37 szlovák anyanyelvűvel szemben 529-en vallották anyanyelvüknek a magyart 2 1 A mindkét nyelvet egyformán beszélő kevert lakosság ingadozása sok ilyen jellegű helységben kitűnően nyomon követhető. Hasonló „anyanyelvi ingadozás" kimutatható még Zemplén megye jó néhány „kétnyelvű" helységében, például Kazsón, Kisztén, Garanyban stb. 2 2 E kettős nyelvi kötődés sajátos tényére a magyar—szlovák nyelvhatár egyes pontjain a korabeli szakemberek is felfigyeltek. A Magyar Statisztikai Hivatal egyik jelentése így jellemezte ezt az ingatag állapotot: „E nép a magyar és szlovák nemzetiséghez tartozás oly bizonytalan határán van, hogy épp oly joggal vehető magyarnak, mint szlováknak. Egyaránt beszéli, s egyaránt használja mind a két nyelvet..." 2 3
