Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

Iván közelebb lépett a lányhoz, megfogta a karját, magához szorította. — Kinek? Mária elkomolyodott. — Nekem. Iván úgy tett, mintha a szó nem belülről szakadna fel, hanem csak a hangszálak játéka lenne. — Majd ha szeretni fog ... — Hát én szeretem magát... — mondta Mária, és a szemében a csodálkozás szomorú virága nyílt. Kiértek a Kacsa utcába, a kopott gránitkockák üres kopogása betöltötte a házak közét. Mária ekkor egész közel húzódott Ivánhoz, zokogó mélységgel csengett a hangja. — Jobb is, ha megmondom: én szeretem magát, de nem úgy ... tudja ... én mást szeretek... Iván komoly maradt, és egyszerű. — Tudom ... A lépcsőházban váltak el, mert Iván dolgozni akart. Mária hívta, hogy menjen hozzájuk, de nem ment. Iván fütyült, és cigarettázott. És dolgozott. Három hete ezt csinálta, három hete nem mozdult ki a lakásból, a világból is csak annyit tudott, amennyit készen hoztak neki helybe. Kárpátaljai barátai jöttek hozzá, hogy a báró nagyon neheztel rá a pohár miatt, Kormos pedig úton-útfélen piszkot szór rá. Állítólag szeretné valamiképpen a Britannia pincéjébe elcsalni, hogy ott megtanítsa becsületre. Iván mosolygott, amikor hallotta. — Mondjátok meg neki, hogy elmegyek, ha csak ketten leszünk, ő meg én, és ketten fogunk egymásnak felelni. A szigorlati terv témája egy vidéki kultúrpalota terve volt. Az alaprajzzal már elkészült, most már a homlokzat vázlatán dolgozott. Nehéz, elterpeszkedő, sima épülettömb kelt életre a ceruzája alatt, a mindent ölelő, egyetemes kultúra lelke szállt a papirosra. Nagy négyszögű épület, minden oldalán nyíló kapuval a négy égtáj felé. Közepén hatalmas kupola, a négy irány összefutó erejének összeömlő nagy duzzadása a magasság: a szeretet felé. Az előszoba csengője kettévágta az alkotás csendjét. 81