Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

VIII Iván lelkében elhatározó cselekedetek után mindig megrokkant a folytatás akarása. Nem ment fel Máriáékhoz napokon keresztül, nem is látta sehol a lányt. A várost járta, elment a Belvárosi Kávéházba is, ahová Nyáry báró hívta. A felvidékről lesodródott emberekkel találkozott a kávéház emeleti asztalánál, és megváltozott, új lángra kapott vagy ellobbant sorsok tárultak fel előtte. Az egyik, aki alpolgármester volt egy felvidéki városban, terményüzletet nyitott, búzával kereskedett, és benzinnel, amelyeket sohase látott, de lenniük kellett valahol, mert pénzt adott értük, és pénzt kapott értük, és jól megélt. Egy ügyvéd elmenekült, mert nemesi nevet viselt, és úgy hitte, ez elég arra, hogy menekülni kelljen. Autóbuszjáratra kapott engedélyt két nyírségi város között, az autóbuszai lent szaladgáltak a homokos úton, ő fent a kávéházi asztal mellett szürcsölte a feketét konyakkal. Egy tanár is volt a kávéházban, de másik asztalhoz ült, egyedül, mert amikor átjött, a földijei elárulták, hogy a kommunizmus első napjainak megejtő szépsége káros igéket adott a szájába. Most egy kávé mellett ült háromtól tizenegyig, mert a kávéhoz a meleget ingyen adták. Néhány diákember egymást igyekezett túllicitálni a számokkal, hogy ki mennyi segélyt kapott a menekültek hivatalától. Az összegek nem voltak egyáltalán jelentősek, mellékes zsebpénzek azonban jól jöttek. Ült az asztalnál egy vasúti altiszt, aki rosszul állította át a váltót, hogy a bevonuló hódító katonaság vonata kiugorjék a sínek közül. Kicsit kockázatos cselekedet volt 72