Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

vidék ez, ahol soha másképp nem beszéltek, mint magyarul... Meg is mondtam ezt a szemébe Hostás ezredesnek. Egy cseh ezredes felszólította a tisztviselőket, írjanak alá egy nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy az új állammal szemben lojálisán fognak viselkedni. Ő — mesélte az öregúr — a maga részéről ezt megtagadta, de az alantasai egy része sajnos, bizony, aláírta. Iván közbeszólt: — Talán jól is tették ... — Nem tették jól, Iván, semmiképpen se tették jól. Mert, kérlek alássan, demonstrálnunk kell magyarságunk mellett. Különösen most, amikor a helyzet ideiglenes, amikor a mi itteni viselkedésünk folytán változások történhetnek. Iván sunyi csöndességgel kockáztatta meg a közbeszólást. — Gondolja, Béla bácsi, hogy a mi tiltakozásunk elhallatszik Párizsig? Mért én még Budapesten se hallottam meg ... Az öreg hevesen fakadt ki: — Hát hogyne hallanák meg... különben is gondoskodik erről Szikrafalvy... Szikrafalvy a rutén vidékről Budapestre származott fiskális volt, a fiskálistradíciók szerint politikus is, és a zavaros időkbe némi szerephez jutott. Pesti irodájából figyelemmel kísérte a magyarság vergődését, és néhanapján kitartási oltásokat fecskendezett be távoli barátai bőre alá. — És Szikrafalvy is azt mondja? — Persze hogy azt!... — És nem lenne jobb, Béla bácsi, ha mindenki hivatalában maradna, és így elviselhetőbbé segítené tenni az itt maradottak nehéz sorsát? Gondolja, Béla bácsi, hogy ennek a tüntető visszavonulásnak lesz gyakorlati eredménye? Hiszi, Béla bácsi, hogy a világpolitikát az emberi szív kormányozza, és nagyobb súllyal esik a döntés mérlegébe százezer ember egy akarata, mint, mondjuk, százezer tonna szén vagy szézezer liter nafta, vagy száz kilométer vasútvonal? Az elnök arca vörös lett az izgalomtól. — És mégsem lehet. — Másra fordította hirtelen a beszédet. — Hová mégy? 33