Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

Iván felállt, ránevetett Szemzőre, és öklével a hátába bökött. — Hát ehhez mit szólsz? De be se várta a választ, ment a belső szoba ajtaja felé. A vezér az ablak mellett ült, háttal az ablaknak, a szeme gyönge volt, nem bírta a napfényt. Magas, sovány alakja hosszúra nyúlt el a bőrfotelban, és ahogy Iván közeledett feléje, egyre szemmel tartotta. Iván megállt előtte. — Ülj le! Széket húzott magának. — Tessék parancsolni velem. Várt. Sokára és nehezen, lassan tagolt szavakkal szólalt meg a vezér. — Arra számítottam, hogy nem is jössz el erre az ülésre... Iván meglepetten nézett rá. — Én ... miért ne? ... Hiszen mindre pontosan eljártam. A vezér bólogatott, de szavaiban kezdődő gúny volt. — Igen ... eddig ... de ezután? Nem tudta Iván, hová akar elérni a vezér, de azért hetykén felelt. — Különös kérdés ... — Te különösnek találod? — Igen. A vezér felállt a fotelból, néhányat lépett, nagyot szuszszantott, és hevesen dobta ki magából a folytatást. — Én nem! Ezután már gyorsan és megállás nélkül beszélt. Iván tudja nagyon jól, hogy a pártfegyelem mindennél előbbrevaló, és mégis, a pártfegyelem durva megsértésével rendezte meg a csertészi tüntetést, holott előzőleg az ő engedélyét kellett volna kikérnie. Azután itt van ennek a baptista templomnak építése. Iván tudja nagyon jól, hogy a baptizmus a magyar falvak vallási megosztódásához vezet, és mégis hajlandó volt templomot építeni a magyar egység eme megbontóinak. Iván szerényen megjegyezte, hogy ő elsősorban mérnök, ha ő nem építi fel azt az imaházat, akkor akad más, 189