Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Oj jé, a feleséged! — Én vagyok az ... Kamaszos, lendülő mozdulatokkal áradozott Máriának, Miklós a nyakkendőjéhez nyúlt először, csak azután mutatkozott be neki. — Maga lesz a tanya negyedik lakója? Mária kicsit zavartan nézett körül a szobában. — No, azt éppen nem, csak néha látogatóba. A bútorokat nézte, minden úgy volt, mint amikor utoljára járt itt menyasszonykorában, csak egy ággyal lett több, amit Lovák néni a maga ízlésével az ablak mellé állított. Ezt a helyet Miklós foglalta el magának, mert reggel a szemben való ház ablakain át a hanyag és korai függönyhúzások sokfajta látnivalót adtak. Iván bevitte Máriát a belső szobába, az ő szobájába. — Ez a miénk? Átfogta az asszonyt, és nagyon erősen magához szorította, szájával pedig a száját kereste. Mária ellenkezett. — Ne... itt ne ... Iván erővel fordította maga felé a piros kis arcot. — Dehogynem, hiszen már négy napja, hogy meg se tudlak rendesen csókolni. — Igaz, erre nem is gondoltam... ez csakugyan hosszú idő. Őszinte komolyság volt Mária arcán, és engedelmesen, behunyt szemmel adta a száját Ivánnak. Pista kopogott az ajtón. — Halló! — Mit akarsz? — Gyertek ki, van egy ajánlatom. Az volt Pista ajánlata, hogy ma úgyis szombat van, holnap reggel alhatnak eleget, menjenek el a Katolikus Kör táncestélyére. A fő az, hogy belépti díj nincsen, és inni is lehet. Mária aggodalmasan szólt közbe. — Nem tudom, jönnek-e anyusék, meg kell előbb őket kérdezni. Pistán rázó nagy kacagás vett erőt, közben előre-hátra hajlongott, és hosszú kezével a térdét csapdosta. 146