Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Hát neki meg minek jó? Szemző ravaszul hunyorított a szemével, közel hajolt Ivánhoz, mintha félne, hogy a falak vagy a bútorok meghallják. — Traubkatz most a bizalmasa a zsupánnak, folyton együtt főzik ki a dolgokat. Most is, amikor lejött a rendelet, hogy negyven embert megint összeszednek, a zsupán neki szólt, hogy válogassa össze ezt a kollekciót, mert ő jobban ismeri a várost. Iván nevetett. — Pletyka az csak, Viktor, nem hiszem én, hogy igaz lenne. — Fenét pletyka, a lakónk mesélte, az meg együtt étkezik a zsupánnal. Sőt még egybet is mondott, de azt már nem is merem neked mondani... azt, hogy amikor a vonat már indulni készült a negyven emberrel, akkor szaladt Traubkatz a zsupánhoz, hogy tévedés, három túsz nem alkalmas túsznak, untauglichok, azokat ki kell cserélni másokkal. A zsupán mondta, hogy most már hiába, elmentek, de Traubkatz erősködött, magyarázott, a vége az lett, hogy fogtak három póttúszt, azokat utánaküldték a transzportnak, a három untauglichot pedig szabadon engedték. Már otthon is vannak. — Kik? — Dohos, Nagy Sándor és Terray ... Iván csodálkozott. — De hiszen ezek gazdag emberek, miért voltak ezek untauglichok? — Kérdezd meg Traubkatzot, ő tudja tán. — És kik lettek a póttúszok? — Fischer, Vértes és Klein Berti... ha láttad volna, hogy az öreg Berti milyen büszkén lépdelt az állomásra. Ivánnak eszébe jutott a levél. A Kvakovszky főügyész levele. — És mi van a tisztviselőkkel? Szemző hosszút szippantott, kifújta a füstöt. — Tegnapelőtt járt le a terminus. Iván ideges rémülettel ült fel az ágyban. 99