Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara - Az enyhülés

Az állampolgárság elnyerésére azok a magyar nemzetiségű sze­mélyek számíthattak, akik 1938. november l-jén csehszlovák ál­lampolgárok voltak, a Csehszlovák Köztársaság területén volt a lakhelyük, és nem voltak más állam polgárai. A törvény azonban nem ismerte el az állampolgárságot visszamenő hatállyal. Megszerzését az államhatalom ahhoz kötötte, hogy a hatály­balépésétől, pontosabban 1948. november 17-től számított 90 napon belül a magyaroknak hűségesküt kell tenniük. 7 9 További szégyenteljes rendelkezés volt az 1. § 3. bekezdése, amely szerint az állampolgárságot nem kaphatják meg azok a ma­gyarok, akik súlyosan vétettek a Csehszlovák Köztársaság és an­nak népi demokratikus rendszere ellen. Ezeknek a személyeknek a jegyzékét a belügyminisztériumnak 30 napon belül el kellett készítenie, és el kellett juttatnia a járási nemzeti bizottságokhoz. Természetesen azoktól a magyaroktól is megtagadták a csehszlo­vák állampolgárságot, akiket az 1946. február 27-én aláírt Egyez­mény alapján kitelepítésre jelöltek ki. A jegyzék, amelyet a Be­lügyminisztérium az 1948. december 16-án kelt 190/1948 prez. szá­mú körlevél kíséretében juttatott el a járási nemzeti bizottságokhoz, összesen kb. 300 személy számára hosszabbította meg a hontalan­ság éveit. Ebbe a jegyzékbe egyébként számos ártatlan magyar került be, fiatalok és idősek, volt politikusok, gazdagok és szegé­nyek, olyanok, akik sohasem vétettek a Csehszlovák Köztársaság és népe ellen; többnyire személyes bosszú áldozatai voltak. Közü­lük sokan még egy évtized múlva is csak tartózkodási engedéllyel lakhattak az országban, és vállalhattak munkát, mint általában a hontalanok. tanak Csehországban áldásos munkájukban, különösen most, amikor az aratások javában folynak, a Csehszlovák Köztársaság népi demokrata kor­mánya lehetővé tette, hogy polgári jogokhoz, valamint tartós egzisztencia alapításához szükséges eszközökhöz jussanak. Ezek közé a jogok közé tar­tozik elsősorban a csehszlovák állampolgárság mint legnagyobb ajándék, amit a köztársaság nyújthat (.. .) Mindezen kedvezmények előfeltétele, hogy a magyar nemzetiségű személyek a mezőgazdaságban jelenleg még fennálló kritikus helyzetre való tekintettel továbbra is csehországi mun­kahelyükön maradjanak ... Vö.: Jó Barát, 1948. július 28., 1. 7 ü L.: Sbírka zákonů..., 1948. évf., 93. rész, 449. 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom