Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig
Többet vártunk, többet reméltünk
ményeinket csaknem szertefoszlatta a meg nem értés. Ügy látszott, mintha a fa mindig eltávolodott volna tőlünk, valahányszor le szerettük volna róla szakítani munkánk gyümölcsét. Eddigi előrehaladásunk üteme nagyon lassú. Bár öt hónappal a nemzetiségi alkotmánytörvény jóváhagyása után jogos a türelmetlenségünk, mert még azt sem mondhatjuk, hogy lépésről lépésre haladunk előre (inkább csak egy helyben topogunk), azért minden akadály és minden nehézség ellenére kitartóan törünk célunk, a nemzetiségi szervek intézményes megvalósítása felé. S ha a nemzetiségek reprezentációjának és az érdekvédelemnek a szervét majd végre sikerül létrehozni, akkor minden bizonnyal nem fog sokáig váratni magára a nemzetiségi alkotmánytörvényben lefektetett jogaink valóra váltása sem. Ehhez azonban nem elég csupán az egyének bátorsága és munkabírása, hanem továbbra is szükséges lesz a nép támogatása, amely tavaly nem ismert határokat. Kármán Józsefre emlékezünk, ezért ne csak gondjainkról beszéljünk, hanem arról az elhatározásról is, amely valamennyiünket arra ösztönöz, hogy megőrizzük az ő emlékét, és ápoljuk szűkebb hazánk valamennyi nagy szülöttének a hagyományát is. Hiszen Dél-Szlovákiának Királyhelmectől Pozsonyig alig akad olyan helysége, városa és községe, hegye és völgye, rónája és tája, amely ne őrizné a múlt emlékeit, hagyományait. Mindez pedig felbecsülhetetlen értéket jelent számunkra. Erdélyi János és Kazinczy Ferenc, Mikszáth Kálmán, Madách Imre vagy Jókai Mór, de ki győzné felsorolni azt a számtalan nagyobbnál nagyobb alkotót, művészt, forradalmárt, közéleti személyiséget, politikust, a történelem nagyjait, az ismert és a névtelen hősöket, akiket a Bodrogköz és az Ipoly völgye vagy a Csallóköz tájai ösztönöztek cselekvésre, akiket e nép szeretete ihletett merész álmok megvalósítására! Az irántuk megnyilvánuló szeretet és tisztelet kötelez bennünket arra, hogy továbbra is megőrizzük emléküket és az ércnél is maradandóbb alkotásaikat, amelyek már nemcsak a mi népünk, hanem az egyetemes emberiség értékei, kincsei is. E nagyjaink sohasem feledkeztek meg szülőföldjükről és népünkről, melyet híven szolgáltak, illő hát, hogy szülőföldjük és annak fiai is hálásak legyenek irántuk. Ezt a hálát s ezt a mélysé142