Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

Lesz-e végre igazi hazánk?

képviselve legyenek politikai, gazdasági, kulturális és közéletükben, a választott és a végrehajtó szervekben, azt a felületes következtetést vonva ebből le, hogy az Akcióprogram egy szóval sem említi a nemzetiségek önálló, autonóm szerveit, csak a nemzeti és a szövetségi, illetve a választott és a végrehajtó szervekben való képviseletről beszél. Summa summárum tehát megállapítja, hogy a Csemadok követelései túllépik a párt Akcióprogramját, holott ez távolról sem igaz. A CSKP Akcióprogramjának az a mondata, amely közvetlen folytatása a fenti idézetnek, épp az ellenkezőjét bizonyítja. Egyértelműen kimondja, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállón és önigazgatással dönteniük az őket érintő ügyekben. Márpedig ha a nemzetiségeknek erre joguk van, akkor nem lehet vita tárgya egy autonóm érdekvédelmi szerv létjogosultsága sem. Mert milyen az az önigazgatás, amelynek nincs saját önálló szerve? Ezek után felmerül a kérdés, vajon hajlandó-e ez a bizottság a CSKP Akcióprogramja alapján kidolgozni a kisebbségi kérdés megoldásának javaslatát, vagy az Akcióprogramot nem tartja a maga számára kötelező érvényűnek. A kérdés részleges megoldása nem megoldás, s ez a bizottság jelenlegi összetételében sajnos nem hajlandó másra. Az a tény pedig, hogy ennek a bizottságnak Daniel Okáli az elnökhelyettese, a magyarok szemszögéből ráadásul még provokációnak is tekinthető, hiszen annak az embernek adtak beleszólási lehetőséget a csehszlovákiai magyarság jogainak megállapításába, aki egyik irányítója volt a magyar nemzeti kisebbséget megsemmisítéssel fenyegető háború utáni intézkedéseknek. Ez több mint tévedés, ez már hiba. De bármilyen is legyen a megoldás, a csehszlovákiai magyarság eddig sem mondott le, és a jövőben sem mond le nemzetiségi jogainak visszaállításáról és e jogok európai szinten való demokratikus és humánus rendezéséről, mert jól tudja, hogy amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges (Deák Ferenc: Felirati javaslat, 1861. aug. 8.). 117