Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

Végre értsünk szót

nemzetiségű polgárok rendelkezhetnek. Azok a magyarok tehát, akiknek kivételesen megadták a csehszlovák állampolgárságot, nem kaphattak választójogot pusztán azért, mert más nyelvet vallottak anyanyelvüknek, nem voltak szlávok. Észrevehetjük tehát, hogy számos intézkedésnek már diszkriminatív színezete volt. Igaz, erre bőven akad mentség, de a törvény akkor sincs összhangban az ENSZ alapokmányával. Mint ismeretes, április 25-től június 26-ig tárgyalások folytak San Franciscóban, melyek eredményeként jött létre a legújabbkori történelem egyik legfontosabb nemzetközi szervezete, az ENSZ. Ennek alapokmányát az alapító tagállamok 1945. június 26-án írták alá ünnepélyes keretek között. Bár hazánk is elkötelezte magát az emberi jogok és az emberi személyiség sérthetetlenségének védelmében, mint láttuk, az intézkedések többsége nem éppen erről tanúskodott. Továbbra sem volt megállás a lejtőn. A Szlovák Telepítési Hivatal elnöksége 1945. november 4-én kiadott utasítása újabb olaj volt a tűzre. E szerint azokat a személyeket, akik a mezőgazdaságban dolgoztak, elvesztették állampolgárságukat, s azt többé nem szerezhetik meg, Csehországba kell telepíteni. Ennek az utasításnak az alapján vette kezdetét a legkönyörtelenebb akció, amely megsemmisítéssel fenyegette az egész csehszlovákiai magyarságot, s amelynek végrehajtásához kapóra jött az 1945. október 1-én kiadott 88. számú elnöki dekrétum. Ha áttekintjük a további fejleményeket is, könnyen meggyőződhetünk róla, hogy a valóságban milyen deformáció történt. Az akciót hivatalosan a munkavédelmi hivatalok bonyolították le, a valóság azonban mást bizonyít. Az üres nyomtatványokat, melyeket Robert Janiga nyomdájában készítettek, a munkavédelmi hivatalok főnökei írták ugyan alá, de az áttelepítési hivatalok dolgozói töltötték ki saját nyilvántartásuk alapján• A munkavédelmi hivatal csak fedőnévként szolgált. A kikézbesített végzéseknek nem volt halasztó hatályuk, s a bennük foglalt figyelmeztetésnek is inkább fenyegetés jellegük volt, hiszen aszerint mindenki, aki megtagadta volna a parancsot, választhatott a 100 000 koronáig terjedő pénzbírság és az egy évig terjedő börtönbüntetés között, sőt akár mindkettővel is sújthatták. Minderre azonban nem került sor, mert a tél kellős közepén 1947. február 20-ig, a katonaság igénybevé105