Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

Az emberi jogok és az eltitkolt határozatok

RÉGI VAGY ÚJ ELNEVEZÉSEK Sok szó esik mostanában a községek és a városok nevének megváltoztatásáról. Az SZLKP Központi Bizottságának Irodája már 1959. január 19-én foglalkozott ezzel a kérdéssel. A jelentés I. részében szó szerint a következőket olvashatjuk: Ami a többségében magyar lakosságú községeknek a burzsoá nacionalisták által elszlovákosított elnevezését illeti, a helyi lakosságnak és az államhatalom helyi szerveinek módjában áll, hogy az érvényes előírások betartásával az illetékes közigazgatási szerveknél kérelmezzék ennek az elnevezésnek a megváltoztatását. Annak idején a Belügyi Megbízotti Hivatal volt illetékes, ma a kerületi nemzeti bizottságok, tehát semmi akadálya annak, hogy valamely helyi nemzeti bizottság — természetesen a lakosság véleményének tiszteletben tartásával felterjessze ilyen jellegű javaslatát az illetékes kerületi nemzeti bizottságra. A múltban már voltak ugyan efféle kísérletek, de sehol sem találtak megértésre. A nagymegyeriek például városuk alapításának 500. évfordulója alkalmából ez ügyben javaslattal fordultak felettes hatóságukhoz, ám az a mai napig még válaszra sem méltatta őket. Mi történt volna azonban, ha a kerület képviselője erre nézvést felvilágosítást kér az illetékes ügyosztály vezetőjétől? Minden valószínűség szerint a megyeriek javaslatát nem hevertetnék még ma is valamelyik fiók mélyén. A nemzeti bizottságokról szóló törvény 15. §-nak b) pontja szerint ugyanis a képviselők kérdésére haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül választ kell adni. Amint látjuk az „agyonhallgatásra" is akadna orvosság. A jelenlegi helyzet mélyreható elemzéséből tehát kiviláglik, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásához nem kellett volna eltitkolnia párt — és az állami szervek határozatait: akkor e „kényes" kérdés orvoslására foganatosított intézkedések nem sikkadtak volna el, és nem adnának okot semmilyen félreértésre; minden másképp alakulhatott volna, s nem kellene mindent élőiről kezdeni. A Csemadoknak nem kellene azoknak a jogoknak törvénybe iktatását követelnie, melyeket részben már az 1920. évi alkotmánylevél és az annak alapján kiadott nyelvi törvény, illetve az utóbbi húsz év alatt közzétett párt- és állami szervek határozatai biztosítottak 101