Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

érteni az ő dobogó szívét, békés, barátságos szándékait. A csillogó pénz egyszerre elvesztette színét, hangját, fojtott keserűség kínozta belülről. — Azért — szólt bizonytalanul — szívesen megcsókolnálak, mert megsimogattad a hajam. — Nem fontos — hallatszott az ágyból a rideg válasz. — Öt... hat... hét... — folytatta Emma reszketve a forróságtól; vére mintha égett volna, és perzselte csontját, bőrét. — Egy koronát szívesen adnék neked. — Egy koronáért nem engedem — felelte az idegen visszautasítóan. Gyorsan pergett tovább a párbeszéd, mintha menekülő hangok fonódtak volna egybe. — Kettőért. — Kettőért sem. — Háromért. — Háromért sem. — Csak nem akarod minden pénzemet? — Akkor, ha mellém fekszel. Emma diadalmasan felnevetett: — Miért nem mondtad mindjárt, persze hogy hozzád fekszem. — Na gyere — hívta türelmetlenül. — Várj, előbb megszámlálom a pénzemet. Nyolc, kilenc ... tíz ... tizenegy ... — Na, készen vagy? — Még imádkoznom kell — felelte Emma. Pénzét gyorsan visszaszórta a nyakán hordott zacskóba, aztán letérdelt az ágy elé, és imádkozni kezdett. — Én Uram, Istenem, elmúlt már ez a nap is, és én egy lépéssel közelebb jutottam hozzád. Kérlek, őrizd meg testemet, lelkemet, mint ahogy őrizted eddig. És arra is kérlek, gyógyítsd meg Virsli kutyámat, aki már egy hete fekszik betegen a Friedék kamrájában, és úgy nyög szegény, mintha ember volna. Aztán Katkának is mondd meg, hogy várom, és mindennap imádkozom érte. De ma este jobb, ha nem jön. Ez az este az enyém, és szeretném, ha 97