Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

elé és imádkozott. Az elhaladó emberekre rá se hederített, mintha nem léteznének. Könyörgő arccal fohászkodott, és áhítattal pergette fényes, fekete gyöngyeit. Mintha egyszerre összes bűnét le akarta volna vezekelni, órák hosszat térdelt fáradhatatlanul, egyenes tartással, amíg Emma érte nem ment és kezénél fogva haza nem vezette, mint egy gyereket. Emma nem tett neki szemrehányást, mintha megértette volna, hogy Katkának erre szüksége van. Nem érdeklődött, nem kérdezett, csak meghallgatta, ha beszélt. — Ó, ha megkegyelmezne nekem az Úr! — sóhajtotta gyakran Katka. De a kártyavetésről nem tudott leszokni, nem is akart. Vasárnap délután továbbra is eljártak hozzá a cselédlányok színes, virágos, széles szoknyában, és lesték Katka sárgás szájából a jövőt. A jövendölések rövidebbek lettek, de annál komolyabbak. Katka türelmetlen lett, nem tűrt megalkuvást, semmi pénzért nem hajlandó jóslatán enyhíteni. Ha veszélyt látott, tompán figyelmeztette a lányt, hogy vigyázzon, óvakodjék a sötét idegentől, aki vár rá valahol, és biztos megszólítja egyszer. De sokszor nem is figyelmeztette. Egyszerűen megmondta, hogy halált lát, és biztos, nemsokára bekövetkezik. Gyakran megtörtént, hogy a lányok kisírt szemmel mentek el tőle. Mindez azonban csak lendített az üzleten. Polgárlányok és asszonyok keresték fel hétköznapokon, és ha nem volt otthon, órákig is vártak rá. Katka mindezt természetesnek találta. Komor arccal ült le az asztalhoz, és jósolt, mintha küldetést teljesítene. Egyszer Emmának is kártyát vetett, de a lány önkéntelenül betömte a fülét. Nem akarta hallani. — Nem érdekli, mondta. Ha élni fog, meglátja, mi lesz, ha pedig nem éli meg, úgyis mindegy. Emma alapjában véve nagyon el volt foglalva azzal, hogy megkeresse mindennapi kenyerét. Hetenként négyöt házhoz járt mosni, és ez a munka, a gőz, a lúg alaposan legyengítette. Nem panaszkodott, nem volt kinek, nem is volt mikor. Este fáradtan, kimerülten aludt el, reggel újra 81