Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

ne félj, én így is megkeresem, amire neked meg nekem szükségem van. Nem fogunk éhezni, tojást, cukrot majd hoznak a lányok, a többit meg valahogy pótoljuk. Feljársz néha mosni, ha jól megfizetnek, vagy vizet hordasz a folyóból, és a pénzt félreteszed magadnak. Tudom, hogy spórolós vagy, láttam, hogy göbök vannak a zsebkendődön. Nem kell félned, Emma, sohasem foglak bántani, én ismerlek, tudom, hogy ki vagy. Emma lehorgasztott fővel, szomorúan hallgatott. Nem gondolkozott. Katka meleg, duruzsoló, panaszos hangja olyan volt neki, mint szikkadt földnek a meleg, sűrű zápor. Valaki kapargatott az ajtón: Virsli volt. Kilógó nyelvvel, csillogó szemmel vidáman eléje ült. Emma körülnézett. Nagy, poros szentképekkel voltak teleaggatva a falak, az ágy vetetlen, szétszórt szőke szalmaszálakkal telehintve. A kredencen foltos, olcsó vásári tükrök és törött, összeragasztott porcelánok álltak, azután még egy ágy volt a kamrában, fekete és fényes, mint egy koporsó. Felállt, rózsaszínű szalagját meg születési bizonyítványát a fekete ágyra tette. — Itt maradok — szólt egykedvűen, és fáradtan arra gondolt, hogy holnap ki kell innen mindent hordania, hogy meszelhessen és takaríthasson. Katka sárga arcára nézett. Szánalom fogta el. — Feküdjön le — mondta —, főzök magának egy teát, nagyon sárga. — Mit tegyek — tördelte Katka a kezeit panaszosan —, hiszen naponta vizelettel mosom az arcomat, és mégsem használ. — Templomba kéne járnia — mondta Emma mély meggyőződéssel. Tüzet rakott; az este halvány árnyaival a szentképekre lépett; fojtott, dohos szag terjengett. Meggyújtotta a lámpát, rendbe hozta Katka ágyát, kiseperte a szobát, és kinyitotta az ajtót. A tea forrni kezdett, kimosott csészébe öntötte, és megitatta Katkát. — Néha benézek majd Friedékhez — mondta. — Azt teheted, amit akarsz — felelte Katka. — Mi lesz most Idával? 72