Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
tozott volna, valami történhetett vele, amióta leszedte a katonáról. Olyan különösen csüngött rajta, félig ájultan. Szegény, hogy zokogott. Mostanában keveset beszél vele. Olvasni sincs kedve, mintha valami nagy szomorúság fájna benne. Nem kérdi, minek. Ha nem beszél magától! Ö bizony mindent elmondana Idának. És Fodorné is mintha megváltozott volna. Furcsán és gyanakvón néz rá, mintha lopott volna tőle valamit... de hát nincs mitől félnie, a lelkiismerete tiszta. Elkészült a kanalakkal, de még térdelve maradt, arccal a nap felé, és a fákra gondolt, a szeptemberi napfényes, szelíd fákra, melyek szépen és nyugodtan állnak a kertben meg az őszi kopár földeken, mintha mosolyognának. Igen, egyszer szombaton vagy vasárnap rábeszéli Idát, hogy elmenjenek az erdőbe. Az erdő még szebb, mint a kert és a mező. Marci felébredt, és sírni kezdett. Emma a bölcsőhöz szaladt, de ott találta már Évát, aki gyenge karjaival kiemelte kisöccsét az átnedvesedett párnák közül. Marci azonnal elhallgatott, kékes, bizonytalan színű szemével Emmához kéredzkedett. Emma karjára ültette, egyet cuppantott könnyes, puha arcára, és a béke újra helyreállt. Friedné délután érkezett haza, gyalog jött, Fodorné karjára támaszkodva. Még gyenge volt, arca azonban átszínesedett az örömtől, amikor gyermekeit meglátta. Vidáman tapogatta őket, megveregette a vállukat, Évának a fülébe nézett, és meg volt rémülve. Ilyen nagy lány, és ennyire elhanyagolja magát! A dézsához cipelte, és alaposan megmosta. Éva boldogan hagyta, ha fájt is neki, meg se mukkant. Boldogan nevetett, és a lopott poharat nézte,' amely az asztal közepén állt tiszta, hideg vízzel megtöltve, mint minden más tisztességes úton szerzett pohár. Senki a világon nem mondta volna, hogy lopta. Ucu a száját fájlalta, kinyitotta, és anyja belenézett. Rémülten csapta össze a kezét. Persze, hisz a szájpadlása tele van apró kelésekkel. Azonnal megdörzsölte egy nedves, kristálycukorba mártott ronggyal. Ucu sikított, ordí66