Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

erre a vallomásra, mert elkerülhetetlen volt. Arról van szó, hogy anyjukat ide szeretnék hozni a szeredi táborból, és feltétlenül meg kell szerezniük a beleegyezését. Máskülönben az anyjukat nem menthetik meg. Joli avatkozott ekkor a beszélgetésbe. Hangja elfojtott sírástól reszketett, mert izgalmában többnyire sírva fakadt. Most sem hiányzott sok, hogy sűrű könnyek áztassák az arcát, de uralkodott -magán. Ügy érezte, hogy erősnek kell lennie, emlékezett még arra, amikor Karaisz gyávának nevezte a zsidókat. Akkor nem szólhatott semmit, nem akart tehát most gyávának látszani előtte. — Mi tudjuk — mondta —, hogy nem szereti a zsidókat, szavai nemegyszer igen fájtak nekünk ... Mégis bízunk magában, hogy megmenti anyánkat. Maga láthatta a mi életünket, tanúja lehetett, mennyit gürcöltünk éjjel-nappal ... És mindezt csak azért tettük, hogy megmentsük anyánkat... Nem bírt többet mondani, elkeseredett könnyei, bármennyire is uralkodott magán, végül mégis kitörtek ... De nem is volt szükség több szóra. Karasz habozás nélkül kijelentette, hogy idehozhatják anyjukat, mert meg van győződve, hogy anyjuk rendes asszony. Ami pedig a zsidókról mondott véleményét illeti, ezen már nem lehet változtatni. Neki, sajnos, a zsidókkal kapcsolatban rossz tapasztalatai voltak. Egy zsidóval pereskedett is, így alakult ki benne az ellenszenv. Azt sem hallgathatja el, hogy kilétükről egy zsidó révén szerzett tudomást, aki ide szeretett volna jönni lakni. Azon az estén Karasz sokáig együtt maradt velük. Beszélt az életéről, munkájáról és arról is, hogy házassága nem a legboldogabb. Felesége ugyan becsületes, dolgos asszony, de soha még könyvet nem vett a kezébe. Ezért megkérte őket, hogy feleségével ne közöljenek semmit. Ha megharagszik, még bajt hozhat rájuk... Joli azonban rácáfolt. Valamennyiük legnagyobb meglepetésére kijelentette, hogy Karaszné már fél éve tudja, hogy kicsodák, és azóta még rendesebben bánik velük. Joli azt is megjegyezte, hogy a felesége, amikor megtudta, könyörgött, hogy 553