Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

csutkájuk fel-le mozgott, mintha bűnt követtek volna el, és most várnák a verést. Tíz, talán húsz percet vártak így dermedt némaságban, megmerevedett testtel, amikor újra megjelent a hordágyon fekvő anyjuk az ápolónő és Fodorné kíséretében, kinek feldúlt arcvonásaiban valami emberfölötti élt. — Mama, mama — tört ki hirtelen Évából, de a hívás válasz nélkül maradt. Fodorné türelmetlenül hazakergette őket, ő pedig határozott, otthonos mozdulattal anyjuk szobájába nyitott. Ott is maradt, nem mozdult a beteg asszony ágya mellől. Állandóan csavarta a hideg borogatásokat, fáradhatatlan mozdulatokkal. Az éjszakát ébren virrasztotta át. Oly elszántság és hit élt benne, hogy az időt is legyőzte, nem érzett sem fáradtságot, sem kimerültséget. Hajnalban bejött az orvos, megnyugtatta, hogy a beteg már túl van a veszélyen, de ő nem mozdult, amíg pillantása nem találkozott a beteg fájdalmas tekintetével. Fodorné megnyugodott, tapasztalatból tudta, hogy a fájdalom életet jelent. VII Emma második találkozása Náthánnal szintén vasárnap történt, egy hétre rá, hogy Friednét másodszor megoperálták, és olyan hírek érkeztek felőle, melyek megnyugtatták az egész családot. A híreket Fodorné hozta és terjesztette. Váratlanul szokott jönni, sietve, pepita kendővel a vállán, röviden megmondta, hogy mi újság a betegnél, aztán tovább rohant, vissza a kórházba. A beteghez nem engedett senkit, inkább elvitte a rokonokhoz is a híreket, vagy megüzente nekik valamelyik gyerekkel, de ragaszkodott ahhoz, hogy senki a beteghez addig ne menjen, amíg ő meg nem engedi. Fodorné állandó izgalomban élt e napokban, pénzt kellett szereznie, mert szerinte a kórházi koszt nem volt Friednének való. Fiatal galambokat meg csibéket vágatott, otthon megfőzette Linával, idősebb, fekete hajú lányával, 42