Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

dámabb és egyre elevenebb lett. Emma legszívesebben hangosan felnevetett volna, de restellte magát, Éva még bolondnak tartaná. — Mit nézel? — kérdezte türelmetlenül Éva. Emma ingerülten rápillantott, de nem válaszolt. A képet nézte, a derült, mosolygó tekintetet. Közelebb lépett a kirakathoz, majd hátrált, és jobbról, balról is megnézte, de a fiatalember tekintete változatlanul vidám maradt, és őt nézte, kétségtelenül őt. Emma könnyedén megvonta a vállát, mint aki nem tehet róla, és a felelősséget semmi esetre sem hajlandó magára vállalni. Most már egyenesen a folyónak tartottak, meredek lépcsőkön szaladtak lefelé, amíg a csillogó, napfényes, fodrosodó vízhez értek. Amikor kiöblítette a ruhát, térdén felül összefogta a a szoknyáját, magához intette Virslit, megragadta két fülénél, és a vízbe mártotta. Jó alaposan levakarta róla a piszkot, a szeme sarkát is megtörölte, fülét gondosan kimosta, és éppen ki akart lépni a vízből, amikor egy férfi útját állta. Arca piros volt és szeplős, szégyen meg mosolyféle rángatódzott a szája szélén. Nem szólt hozzá, csak nézte mohó és egyre követelődzőbb tekintettel. Emma ijedten a vízben maradt, a szem, a mosoly, az elszánt, és mégis tétova tekintet, mindez idegen és érthetetlen volt számára. — Mit bámulsz, Náthán — szólalt meg Éva. Amikor meghallotta a nevét, a fiatalember hirtelen futásnak eredt, rohant fel a lépcsőkön, el... — Ki volt ez? — kérdezte Emma. — Te nem ismered, az Elekné Náthánja, nem bánt senkit, ő csak olyan. Otthon Emma el is felejtette volna Náthánt, ha nem történik valami, ami Náthán nélkül észrevétlenül elhomályosodik benne. így azonban a dolgok összefüggést nyertek, értelmet kaptak, és később védekezni tudott ellenük. A délutáni órákban történt. Mielőtt a kórházba mentek, Emma még kiült az ajtó elé a napra. Jólesett így ülni fedetlen fővel, behunyt szemmel, és érezni a bő sugarú, meleg augusztusi napot. Karjai lehullottak, keze leesett, ujjai szétnyíltak, lazán, ernyedten. Kellemes lustaság vitte a vérét, 39