Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

Joli közbeszólt: — Nem, a világért sem maradok. Nem bírom a pókokat ... Fuj, undorító! — Láthatod — szólt csendesen Bari —, elbújt a szekrénybe. De ez nem megoldás, a padlás sem az... Minden olyan hirtelen jött, hogy nem találtunk jobbat. A szekrény tetejéről lefeszítettük az egyik deszkát, hogy legalább elegendő levegőhöz jusson. A gárdisták egyébként már birtokukba vették az egész Alsó utcát. Azt hiszem, magad is láttad. — Nem láttam semmit — felelte Dávid —, egyetlen gondolat sarkallt, hogy minél előbb köztetek legyek. Nem néztem ... nem figyeltem ... hajszolt az aggodalom, mert már úgyis eleget késtem. — Mégis úgy van, ahogy mondom — folytatta Bari —, a magam szemével győződtem meg róla, mert arra gondoltam, hogy jó lenne a lányokat mégiscsak kicsempészni valahová ... De nem lehetett... Még egyetlen mód lett volna, ha a szomszédokhoz fordulunk... De észrevettem, hogy ők is megijedtek. Most tehát várunk, hogy mi lesz. — Abban reménykedünk, hogy ismerős gárdista jön — szólt közbe Ernő —, akit sikerül lekenyereznünk. Dávid kissé elgondolkozott, úgy érezte, hogy fivérei még nem mérték fel a helyzetet, mint ő, még nem tudják, milyen kíméletlen eszközökkel dolgozik a fasizmus... Most azonban nem akart nekik Kranc Géza haláláról beszélni, nem volt rá idő, mert cselekedni kellett. Mint egy tapasztalt harcos, aki tisztában van a fasizmus módszereivel, határozott hangon utasításokat adott. Azt mondta, hogy a külső ajtót el kell reteszelni, az ablakot pedig sűrűn lefüggönyözni. — Legyen időnk felkészülni, ha majd jönnek — mondta szakavatottam Miután nem volt sűrű függönyük, Joli lehúzta az egyik ágytakarót, a fiúk pedig az ablakra akasztották. Utána úgy érezték, mintha nagyobb világosság lenne a szobában. Joli .közben elreteszelte az ajtót« Miután ez megtörtént, Dávid nagyjában előadta tervét 394